AppleFanok

AppleFanok

iPad,MacBook Air,Mac Mini és a Koronavírus

2020. március 29. - Almás csávó

Az iPad Pro

Sokkal erősebb lenne ha az A13-as processzort kapta volna meg, de nem az Apple úgy gondolta inkább az A12-t turbózza és legyen benne egy A12Z processzor, biztos ez is nagyon erős és nagyon gyors és nagyon nagyon mindenben jó lesz. Kapott egy LiDAR szkennert amivel sokkal pontosabban fog menni az AR,a távolságérzékelés, az Apple most nagyon bele van merülve ebbe az AR dologba, de hát ez anno és még most is észrevehető a processzor tervezésben. A kijelzője 120Hz-es és ebből is van 1TB-os háttértáras. Bővebben az Apple oldalán

MacBook Air

Erről inkább nem írok semmit, nincs véleményem róla, ezzel indul, 1,1 GHz‑es, kétmagos, tizedik generációs Intel Core i3 processzor ,ez kb a 12 colos kis MacBook helyét vette át itt olvashatod. Igen olcsóbb lett bár szerintem ez nem megnyugtató és főleg nálunk nem érződik.

Mac Mini csak tárhely bővítést kapott.

A bemutató nem volt,nyílván a Korona miatt,így biztos van egy rakás ujdonság amit nem mondtak el,mert hát nem tudták bemutatni,úgy ahogy azt illet volna,főleg az iPad Prohoz a májusban megjelenő trackpades Magic Keyboardot amire nagyon kíváncsi lett volna.

Az Apple és a Xiaomi együtt.....Álom?

Igen, tudom megint nagyon sokat hagytunk ki.

A lényeg azonba, hogy vettem régebben egy Xiaomi RGBW-s okosizzót. (a neve az izzó,amúgy LED szóval nem kell kiakadni.)

A lényege az annyi, hogy telefonon tudod irányítani és Google Home és Alexa kompatibilis, itt elkezdhetnéll gondolkodni,hogy akkor miért írok róla,de egy kisebb trükkel HomeKit így Siri kompatibilis is lehet.

Ehhez annyit kell tenned, hogy megnyitod a Xiaomi Home alkalmazást kiválasztod a már meglévő ( esetemben izzót vagy LED szalagot ) és hosszan rányomsz, majd balra húzod és ott lesz a HomeKit ikonja. Ha már hozzá van adva a HomeKithez akkor már a Sirivel is lehet irányítani,sőt ha elnevezed őket könyebben is tudod hanggal irányítani. Amennyiben elsőre nem engedi hozzáadni, akkor egy firmware frissítést kell alkalmazni ennek érdekében. Az okoizzó ára: 5 990Ft

A Xiaomi Yeelight Lightstrip Plus is teljesen hasonló, bár ebben nincs kimondott fehér fény,így világításra annyira nem,ellenben hangulat világításra sokkal alkalmasabb. Ezt is a telefonunkkal irányíthatjuk,az okos izzóval megeggyező módón ezt is hozzá adhatjuk az Apple HomeKithez és lényegében már a világítást egy telefonnal csináljuk,így teljes mértékben el tudunk lustulni. A LED szalag alapból 2m de ha kevásnek érezzük vehetünk mellé plusz 1m toldást és akár 10m is lehet a hossza. A LED szalag ára: 11 400Ft az 1m toldás 2 990Ft

Videó a HomeKithez adáshoz

Röviden összefoglalva:Nagyon elégedett vagyok ezekkel a termékekkel,igen tudom hogy van az EVE termék család,de az EVE a dobozon is feltünteti hogy HomeKit kompatibilis ellenben drágább, a Xiaomi nem tünteti fel,lehet régebben nem lehetett és utólag lett kompatibilis az Apple rendszerével és olcsóbb is.

 

A legjobb iPhone appok szerintem - Tippek #20

Most, hogy már nem vagyok iPhone felhasználó, így ez neház kérdés. De ettől függetlenül a tapasztalatokat le tudom írni. Igyekszem nem csak a basic appokat (Messenger, Fb, stb.) leírni, hanem azokat is, amik talán kevés ember számára ismertek. 

#1 Koin

A Koin egy magyar fejlesztésű alkalmazás, melyben a pénzügyeidet nézheted. Felvezetheted kiadásaidat és a bevételeidet is, de akár azt is, ha hitelt vettél fel. Így valószínűleg te is jobban fogsz bánni a pénzzel, hiszen látod, hogy mennyi van aktuálisan, illetve, hogy még mennyire tudod elereszteni a nadrágszíjat. 

#2 Zene

OK, tudom, ez basic Apple - app. DE! Andoridról visszatekintve nekem baromi jó programnak tűnik. Sokkal egyszerűbb a kezelése, átlátható, aránylag sok dal (de sajnos nem mindegyik) érhető el rá. Én jelenleg Spotifyt használok Androidon, személy szerint az nekem bőven felér egy A. Musickal. 

#3 Telegram

A telegram hasonló a Viber - Messenger - WhatsApp trióhoz, de még is, valahogy megbízhatóbb. Kevesebb felhasználó használja, ezáltal békésebb, jobb használni. Én például a családdal ezen keresztül tartom a kapcsolatot, mivel ugye Androidon nincs sajnos iMessage. Igazából ez az app az iMessagenek az Androidos megfelelője, erre jó példa, ha beleteszed az Andoridos emojikat, akkor a küldés után neked is automatikusan Apple-össé teszi őket. Én ezt eléggé szeretem, mivel az Androidos emojik (gusztustalanságok) nem annyira befutók számomra.

#4 iPhone keresés (vagy mi is lett az új neve :D ) 

Ez az ami még nagy hátránya az Androidnak, nincs benne gyári keresés. igaz, a Google Maps erre egy teljesen jó alternatíva, ám az akkor sem gyári. 

#5 Facetime

Így visszagondolva, többször kellett volna használnom, mert sokkal jobb mint a Messenger videochat és társai. Androidon, - amennyire én tudom - ennek nincs beépített basic változata. 

# :( 

Ez a cikkzárás megint nem lesz szép. Sajnos, ahogy előző posztomba is írtam, az Android átállás miatt, nem tudom hogy mi legyen a bloggal. És, hogy ez mégis miért a #Tippek sorozatba kerül? Mivel számomra ez volt a kedvenc sorozat. Szerettem csinálni, bár a számozás nem nagyon ment :D . Szerintem ezek közül születtek -az én oldalamról- a népszerűbb cikkek is. 20 (+/- 2) cikket megélt, szóval abszolút hosszú sorozat lett. De nem tudom mi lesz vele. Hiszen nincs rendszeresen iPhone készülék a kezemben. Sőt. Elég ritkán. És így én is el fogom felejteni a tippeket. Szóval passz :/ szeretném valamilyen formában továbbvinni a sorozatot, de nem tudom mi lesz az a forma. Tőlem még az elkövetkezendő időkben várható 1-2 cikk, az Androidos átállásról, az ott szerzett tapasztalatokról, stb.-ről. Ezeket a cikkeket úgy döntöttem, hogy a tippek sorozatba fogom tenni. Szóval azok lesznek a lezárások! 

 

Köszönöm az olvasást :) sziasztok

Bye-bye Apple, helllo Xiaomi

Sziasztok. Ez a cikk –főleg úgy, hogy ez a blog alapjáraton Apple-ös dolgokkal foglalkozik- elég hülyén fog hangzani. Ma arról lesz szó, hogy miért váltottam Androidra, pontosabban MIUI-ra, mi vezetett erre, stb…

Lehet, hogy már említettem, én eddig egy iPhone 7+-t használtam. A telefon alapvetően jó volt, probléma mindösszesen csak a dock csatlakozóval volt, csak egy pozícióban töltött. Illetve az akksival is volt baj, de ezt – mivel iPhone – nagyon meg sem kell említenem. Egy ideig még ez türhető volt, ám nagyon nehéz volt töltőre ügyeskedni a telefont, alig fogadta el a töltést, és ha el is fogadta, akkor sem mindig. Az akku pedig nagyon gyorsan merült. És ez nem volt éppenséggel egy jó kombó. Sőt! Így alig lehetett használni. Baromi gyorsan merült, és alig volt hajlandó tölteni. Illetve ugye ezáltal vezetékes fülest sem lehetett vele használni, hiszen azt sem lehetett rendesen beletenni. Úgyhogy a végére szívás volt. Egy ideig néztük az új iPhoneokat, de valahogy egyik sem tudott megragadni. Őszinte leszek, nem tudom miért, de nem. Szeptember végén a Lurdyban jártam, aki ismerős Pesten, az tudja, hogy ott a Xiaomi boltja. Mivel már egy roller teljesít a családban szolgálatot, így úgy döntöttem, hogy bemegyek. Akkor találkoztam először azzal a névvel, hogy Xiaomi MI 9T Pro. Nézegettem, próbálgattam a telefont. Először igazán a 48MP-es kamerája ragadt meg. Illetve a kijelzőbe épített touch ID is. És hát a selfie kamera poénjáról se feledkezzünk meg :D Ott még helyben lebeszéltem róla magam, mondván, hogy de én márpedig Apple-ös vagyok, és maradok is. Ezen kijelentésem  1 hónapig volt helytálló. Ugyanis akkor az iPhone dokk csatlakozó teljesen felmondta a szolgálatot, a töltést semmilyen szintig nem fogadta el, bárhogy tetted bele a kábelt. Itt adtam teljesen fel. Ugyanis nagyon drága, megközelítőleg 50.000 Ft ráfordítás kellett volna a telefonra. Ezzel még nem lenne baj, ha nem lenne az értéke is ennyi. Illetve nem is a legújabb széria. Sőt mitöbb. 2016-os. Ami már nagyon nem mai. Most, hogy lassan 3 hete használom a Xiaomi MI 9 T Pro-t így már talán érdemben tudok róla nyilatkozni. Az egy nagyon jó gondolat, hogy van rajta jack csatlakozó. Illetve a színe is sokkal különlegesebb, talán szebb is, mint az iPhone-é. Illetve a kijelző is gyönyörű. Éshát extra szép fotókat csinál. Természetesen ettől függetlenül az Apple számítógép illetve tablet megmarad, mindösszesen csak telefont cseréltem. És persze az sem kizárt, hogy egyszer majd visszatérek telefon fronton az Almásokhoz. De most egy ideig biztos nem. Ha mutatnak egy olyan premiert, hogy a minőség mellett az ár is jó legyen, akkor kétség kívül Apple. Viszont ameddig ezek nem tudnak teljesülni, legalább egy minimális kompromisszum mellett, akkor addig Androidos maradok.

                És most jöhet a másik nagy kérdés, a bloggal mi lesz?... Sajnos mindkettőnkben, Almás Csávóban (legalább is ti így ismeritek) és bennem is csökkent az elhivatottság a blog iránt. Szerintem olyan, mint múlt évben, olyan szintű poszt sűrűség nem lesz már többet. Mert igazából már a jó témákat ellőttük. Nagyon nincs már miről írni. Természetesen ha Apple event van, vagy bármi extra, arról be fogunk jelentkezni egy cikkben, de a kiegészítő rovatok, pl. a #TIPPEK sorozat valószínűleg nem fog továbbmenni. Egy-egy elszórt poszt nem kizárt, de stabil folytatás egyelőre nem garantált. Amint Almás Csávóval egyeztetek, jelentkezek a folytatással

Köszi, hogy végigolvastad!

Barátsággal, Domi  

iPhone 11 drága DE....... | iPad 7.gen és Apple Watch S5 |

Az iPhone 11-et az Apple 2019.09.10 Kedd estéjén mutatta be az Apple:

  • iPhone 11
  • iPhone 11 Pro
  • iPhone 11 Pro Max
  • iPad 7.gen
  • Apple Watch S5

iPad: 

  • Kaptunk egy 10.2 Colos tabletet A10-zel ami azért sajnálatos mert a 6.generációba is azt kaptuk, vehetsz hozzá Smart Keyboardot és Apple Pencilt is. Az induló ára 134 900ft és a teljes specifikáció itt olvasható.

iPhone 11:

  • Ez lett az iPhone 10R ( igen nem X-el írom, durva mi? ) utódja és ez kapott 2 kamerát
  • Nyílván kötelező kör szóval 64/128/256GB a tárhely
  • A13 Bionic chip lett azaz megint gyorsabb mint eddig minden évben az iPhone 6 óta és Harmadik generációs Neural Engine
  • Maradt a maximális videofelvétel a 4K 60FPS, teljes specifikáció itt.
  • Indulóár: 289 990 Ft

iPhone 11 Pro / Pro MAx:

  • Itt is a kötelező kör, 64/256/512GB tárhely
  • természetesen ebben is A13 Bionic chip és Harmadik generációs Neural Engine van
  • 3 kameránk van: ultraszéles látószögű, széles látószögű és telefotó ( már éppen ideje volt )
  • Itt is maradt a 4K 60FPS maximum teljes sepecifikáció szintén itt.

Az Apple sem válal garanciát beázásra az IP 68 védelem ellenére.

És a meglepő dolog hogy a 11-el ellentéteben a Pro és a Pro Max mellé andak 18 Wattos töltőt aminek már éppen ideje volt és ezt lehetett volna már évekkel ezelőtt is adni a telefon mellé de jobb később mint soha nem? Nem.

Az iPhone 10R ára 247.990ft lett. Az Apple Watch S4 kiesett a kínálatból helyette az Apple Watch S3 lett csupán 77.990ft-ért.

Apple Watch S5

  • Indulóár: 154 990ft
  • Beépített iránytű
  • Azt írták a bemutatón 18 órát fog bírni akárcsak a 4.generáció de mások tapasztalatai alapján az is több mint 1-2 napot bír és nekem az első generáció is kibír 1 napot szóval ki fogja bírni.
süti beállítások módosítása